Érzékenyítő-szemléletformáló programsorozat támogatás 2021.
Pályázat azonosító: NEAO-KP-1-2021/8-000792-VAL
-Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és
működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2021.
-Nemzeti Együttműködési Alap (Támogatási Nyilv. szám 06-02-0003160)
-Bethlen Gábor Alapkezelő zrt.
Látássérültek Délalföldi Egyesülete (H1016889)

Célunk volt a fogyaték nélkül élők prevenciós szemléletű érzékenyítése, megértő, segítő hozzáállásuk kialakítása, empátiájuk felébresztése épp oly fontos feladat, mint a fogyatékkal élők életminőségének emelése. Mindkét terület fejlesztésére szükség van egy egységes, támogató, egymás problémáira érzékeny, összefogásra képes társadalom kialakításához. Érzékenyítő és támogató programsorozatunk 12 hónapon keresztül valósult meg ( szakmai és gyakorlati rendezvény), ahová mind a látó, mind a látássérült résztvevőket vártuk. A gyakorlati alkalmak során óvodás és kisiskolás korú gyermekek együtt vehettek részt mozgásterápiás foglalkozásainkon, ahol segítőként a középiskolások és a felnőttek is tevékeny szerepet vállalhattak. Szakmai napjainkon az előadások elsősorban a középiskolás és a felnőtt réteget célozták, de ezalatt tematikus mesékkel, játékokkal szórakoztattuk a kicsiket is. A rendezvények során lehetőséget biztosítottunk adományosztásra, mellyel a nehéz helyzetbe került látássérült családokat kívántuk támogatni. Sikeres volt a vak, alig-látó vagy gyengénlátó személyek mindennapi életének bemutatása a helyszínen, eszközök bemutatásával. Elsődleges célunk volt a látássérültek hétköznapi boldogulásának megismertetése: bemutattuk integrálódásukat a látó társadalomba, valamint megismertethettük a beilleszkedésüket, beválásukat a munkaerőpiacra. Célcsoportunk volt a programjaink során a fogyaték nélkül élők prevenciós szemléletű érzékenyítése, megértő, segítő hozzáállásuk kialakítása, empátiájuk felébresztése a fogyatékkal élők életminőségének emelése érdekében az érzékenyítő és támogató programsorozatunkkal. A SZIN területén,mindennapi alkalommal valósult meg (szakmai és gyakorlati rendezvényként), ahová a jelenlévő, fesztiválozó résztvevőket fogadtuk.
Mozgásterápiás foglalkozásainkon is sikeresen átadhattuk tapasztalatainkat a fogyatékossággal élő gyermekeknek és az őket rendszeresen elkísérő szüleiknek. Egy hatékony, otthon is elvégezhető programcsomaggal vihetik tovább a mozgásfejlesztés fontosságának korai hatékonyságát.
A Fehér Bot Napja rendezvényünk célja a közvélemény figyelmének felhívása volt, a vakok és gyengén látók sajátos helyzetére.

Karácsonyi rendezvényünk megvalósítása lehetőséget adott a pandemia-utáni újratalálkozásra.

Szakemberek segítették munkánkat: TIFLO gyógypedagógus, pedagógus, mediátor és tanácsadó/tréner. Helyszíneink a térségi irodáink voltak, Szegeden és Makó városában. A programokhoz szükséges prezentációs és fejlesztő eszközök rendelkezésre álltak, és a program keretén belül egy új laptop beszerzését is sikerült megoldani a pályázati támogatásból.

